A születési sorrend hatása a személyiségfejlődésre - A Psychologies Magazine oldaláról

Kényelmetlen lehet a gondolat, hogy a születési, vagyis testvér sorrend a családban kiemelkedő szerepet játszik sikereinkben és a személyiségfejlődésünkben.

A születési sorrend fontosságát elsőként Alfred Adler, osztrák pszichológus vizsgálta. Michael Grose, Adler követője „Miért akarják az elsőszülöttek uralni a világot, az utolsók pedig megváltoztatni?” című könyvében a téma alapvetéseit foglalja össze. Születésünk pillanatától a Darwini elv értelmében harcot folytatunk a családon belüli szűkös erősforrásokért. Ez nem más, mint szüleink ideje, szeretete és törődése. Az ember fejlődéstörténetében az elsőszülötteké lettek a legfőbb javak, a legfiatalabb testvért küldték el a háborúba, aki a családban a „tartalék” szerepét töltötte be.

Elemzések bizonyítják, hogy az elsőszülöttek sokkal ellenállóbbak a gyermekbetegségekkel szemben és a fajfenntartó szerepét nagyobb valószínűséggel töltik be felnőttként. Ha az elsőszülöttek minden mozdulatát aggódó szülői figyelem kíséri, az első kimondott szavak, lépések óriási jelentőségük a családban. Ők sokkal tudatosabbak és teljesítményorientáltabbak későbbi életükben. A világ vezetői is többnyire elsőszülöttek. A negatív hatások ott érvényesülnek, ha az elsőszülötteknek a kizárólagos szülői figyelmet meg kell osztaniuk amikor megérkezik a következő testvér a családban. Ez nyugtalanság, féltékenykedés, érzelmi ingerlékenység forrásává válhat. Érdekes megfigyelés továbbá, hogy az elsőszülöttek sokkal kevésbé mernek kockázatot vállalni, ahogy azt Frank Salloway: Lázadásra születtem című könyvében írja.

A középső testvérek erőssége, hogy rugalmasabbak és alkalmazkodóbbak, könnyebben közvetítenek és alakítanak ki koalíciókat kapcsolataikban. Nyugodtabb természetűek, amolyan béketeremtő típusok.

A legfiatalabbak a családban sokkal inkább hajlamosak megkérdőjelezni dolgokat, lázadó személyiségek, akik elkerülik a közvetlen versengést az elsőszülött testvérrel és teljesen más útra vállalkoznak az életükben. Sokszor a környezetüktől várják a felelősségvállalást, erre ők kevésbé válnak alkalmassá.

A születési sorrend hatása a személyiségre több faktor mentén is változhat. A temperamentum, a nem és a testvérek közötti korkülönbség meghatározó lehet. Ha 5 évnél kisebb a testvérek közötti korkülönbség, nagyobb valószínűséggel érvényesülnek a fent tárgyalt jellemzők.

Cliff Isaacson A születési sorrend hatása párok életére című könyvében arról ír, hogy a saját családjukban legfiatalabb szülöttek kifejezetten jól kiegészítik egymást egy párkapcsolatban, míg az elsőszülöttek között nem jöhet létre harmonikus kapcsolat.

A születési sorrend azonban nem végérvényes hatással bír életünkre. Az idők folyamán más alkalmazkodási és megküzdési formákat alakíthatunk ki későbbi kapcsolatainkban. Abban viszont segíthet ez a tudás, hogy jobban megértsük gyermekeink útkeresési próbálkozásait.

Kérdés az olvasóhoz:

Milyen szerepet játszik a testvérsorrend az Ön életében?


Lélekportál

Hogyan tanítsunk gyermekünknek teremtő életkészségeket? - A Psychologies Magazine oldaláról

Az élet viszontagságaival változatos megküzdési módok segítségével vehetjük fel a harcot. Kreativitás, stabil önértékelés és az ismeretlentő való félelem leküzdése jelenti számunkra azt a túlélő készletet, ami átsegít bennünket életünk krízishelyzetein.

Walter Mischel 1970-ben végzett kísérletéből kiderül, hogyan lehet megállapítani négy esztendős gyermekünkről, milyen önkontroll és megküzdési stratégiák örököse. Ha egy négy éves kislány például türelmesen ki tud várni hosszabb időt anélkül, hogy megenné a felkínált csábítóan hívogató édességet, jutalmul dupla adagot ehet meg.

Video link >> Pillecukor vagy türelem 

Walter Mischel arra az eredményre jutott, hogy a vizsgált gyerekek kétharmada ellen tudott állni a kísértésnek, illetve a 12-14 éves kora között elvégzett hatásvizsgálatok alapján, ezek a gyerekek kevésbé hajlamosak dühkitörésekre, társas készségeiket tekintve ügyesebbek és érzelmi intelligencia tekintetében is magasabb szintet mutatnak. Az ellenállók változatos megküzdési stratégiákat használtak, mint például eltakarták a szemüket, énekelni kezdtek vagy aludni mentek.

A megküzdési stratégiák mindenki számára elsajátíthatóak, a szülők pedig kiemelt szerepet élveznek a helyes minták közvetítése szempontjából. Az első lépés az ehhez vezető úton, ha segítünk gyermekünknek megérteni és rendszerezni érzelmeit. A hangulati és indulati élet szabályozásában óriási szerepet játszik az a képesség, hogy differenciálni tudjuk saját érzelmeinket. Lisa Feldman Barrett a Bostoni Egyetem pszichológia professzora is ezt támasztja alá kutatásaiban. Egészen korai életkorban el lehet kezdeni a gyerekekkel játékosan felfedezni az érzelmek és azok kifejezésének összetett világát. Magazinokból vett képekkel is gyakorolhatjuk az érzelmek azonosítását gyermekünkkel.

Az is fontos hatással van a gyermek érzelmi fejlődésére, hogy szülei miként birkóznak meg saját érzelmi-indulati életükkel. A melegséget és ragaszkodást szabadon kifejezni tudó szülők például olyan gyermekeket tudnak nevelni, akik szabadon képesek kifejezni érzéseiket.

Az is fontos mintát jelent, ahogyan a felnőttek negatív érzelmeikkel megbirkóznak. Elfogadó, ítéletektől mentes légkörben érzelmileg stabil, a negatív hatásokkal szemben sokkal ellenállóbb gyermeket nevelhetünk. A kritikus, rossz légkörben nevelkedő gyerekek saját kortársaikkal szemben is sokkal több bántással élnek.

Tegyük nyilvánvalóvá gyermekünk számára, hogy nincsenek elfogadhatatlan érzések, csak elfogadhatatlan tettek. Az érzések, amiket sokszor igyekszünk elfojtani sokkal több baj forrását jelenthetik.

Ne tartson attól, hogy kárt okoz gyermekének, ha teret enged családi veszekedéseknek. Ez mindaddig nem jelent problémát, amíg a konfliktus megoldásának is szemtanúja lehet a gyermek. A problémamegoldó szemlélet fontos minta a gyermek számára is, amikor a heves csaták közepette azt láthatja, hogy a felnőttek tudnak közös megegyezésre jutni, pozitív érzéseket is képesek közvetíteni egymás felé, illetve megtehetik, hogy szabadon megélik a dühüket. Ez gyermekünk társas készségeire fejlesztő hatással bír.

Az empátia tréning segít abban, hogy saját antiszociális érzéseink felett könnyebben uralmat találjunk. Ez többet ér, mint a helyes vagy helytelen viselkedés büntetése, illetve jutalmazása. Hogy tehetjük meg mindezt? Első kézből adjunk mintát arra, hogyan gyakorolhatunk empátiát kapcsolatainkban. Találjunk egy csendes órát, amikor aktív figyelemmel meghallgatjuk gyermekünket. A gyerekek ezt a készég-repertoárt elviszik magukkal felnőttkorukba is.

Kérdés az olvasóhoz

Milyen életkészségeimet tudom átadni gyermekemnek?


Lélekportál

Rakoncátlan kölykök II – Hagyjuk, hogy ő döntse el!

Saját magunk példájából kiindulva is pontosan tudjuk, miért van jelentősége az életünkben a saját választásoknak és döntéseknek. Önértékelésünk, önbecsülésünk akkor egészséges, ha megengedjük magunknak azt a szabadságot, hogy önálló utakon megvalósítsuk vágyainkat, kielégítsük szükségleteinket, anélkül, hogy bűntudatot éreznénk. Ez adja meg saját erőnkbe vetett hitünket, a „meg tudom csinálni” érzés biztonságát.

Keret vagy korlát? – Nem mindegy!

A gyermek sok helyzetben tanácstalan saját érzéseivel, teherbírásával, lehetőségeivel kapcsolatban. Ha mi mindig összefoglaljuk, milyen helyzetben mit kell éreznie, hogyan kell viselkednie, nem hagyjuk meg azt a lehetőséget a számára, hogy felfedezze és azonosítsa saját szükségleteit és megtalálja saját megoldásait. Annak sem hagyunk teret, hogy megvárjuk, amíg érzi, tanácsot kell kérnie a felnőttől. A függőségi viszony tehetetlenségérzetet alakít ki a függő félben, jelen esetben, a gyermekben, aki frusztrált és zaklatott lesz, veszekedéseket provokál, hogy szétfeszítse a szülő által felállított korlátokat. Ezt úgy tudjuk megelőzni, ha a saját elvárásainkhoz és szükségleteinkhez vezető úton szabadságot biztosítunk gyermekünknek a megvalósításban. Korlátok felállítása helyett tehát kereteket teremtünk a helyzet megoldásához.

Ne zárjuk kalickába a szállni vágyó madarat, amelyik sok bajba keveredhet, ha nem vigyázunk rá. Hagyjunk neki önálló mozgásteret, vagyis tisztázzuk vele egy cselekedet következményeit, illetve elvárásainkat, de hagyjuk, hogy saját választásai alapján jusson el a megoldásig. „Anya felülhetek az óriáskerékre? Válasz: „15 perc múlva indulunk. Választhatsz olyat, ami keveset időt vesz igénybe.” Vegyük észre, hogy nem kezdtünk el veszekedni, amiért a gyerek nincs tekintettel arra, hogy indulni kell, illetve nem adtunk tanácsokat, mit tegyen a másik. Civakodás nélkül megoldódhatott a helyzet.

Ha tisztelettel állunk a gyerek saját erőfeszítéseihez, akkor több bátorsága lesz ahhoz, hogy megküzdjön a saját problémáival. Ha azt látjuk például, hogy nem tudja kinyitni egy üveg tetejét, adjunk ötletet, hogy próbálja meg másként. Ha valamivel kapcsolatban megkérdez minket, nem feltétlenül kell azonnal kimerítő választ adnunk, vissza is kérdezhetünk, szerinte mi lehet az ok, mi lehet a megoldás? Hagyjuk őt szabadon töprengeni arról, ami éppen foglalkoztatja és adjunk csupán lehetőséget arra, hogy hangosan gondolkodhasson.

Fontos, hogy ne bombázzuk kérdésekkel, ha például hazajött. Merre járt? Mit csinált? Kivel csinálta? Üdvözöljük és hagyjuk, hogy kibontakozzon a maga ritmusában. Ha nagyon csendes, elég ha csak annyit jegyzünk meg, hogy „Csendesnek tűnik”, minden kommentár nélkül. Ha gondja van, előbb-utóbb elmondja, akkor is, ha nem erőltetjük, és tudja, hogy fordulhat hozzánk.

Ha valami nagyon elrugaszkodott ötlettel áll elő, ne ábrándítsuk ki azzal, hogy neki az úgysem fog sikerülni. Hagyjuk, hogy képzeletben körüljárja a választását. Menet közben számára is ki fog derülni, hogy mennyire testhezálló valami a számára vagy mennyire nem. Ennek a szabad megélését hagyjuk meg neki. Minket is érhet meglepetés, ha a végén a gyereknek lesz igaza.

Kérdés az Olvasóhoz:

Mennyire önálló a gyermeke és miért?

Lélekportál

Rakoncátlan kölykök - Büntetés helyett

Adele Faber és Elaine Mazlish kommunikációs tréningcsoportjai hatékony technikákra tanítják meg az elkeseredett és tanácstalan szülőket. A Gordon módszerre épülő foglalkozások reform szemlélettel egészen új megközelítésben igyekeznek segítséget nyújtani az otthoni elmérgesedett konfliktusok kezelésében.
Büntetés nélkül elképzelhetetlennek tűnik a nevelés, hiszen mi szab gátat a rendetlenségnek, a káosznak, annak, amit nem lehet, amit nem szabad. Hogy tanulja meg a gyerek, ki az úr a házban? A büntetés az az eszköz, ami jó alaposan a gyerek emlékezetébe vési, hol a határ. Sokan azt gondoljuk, szükséges rossz, de nem lehet nélküle élni. A büntetés az elszabadult poklot igyekszik megfékezni. A hangrobbanás erejével ható hirtelen felcsattanás és az azt követő büntetés félelemkeltő hatása tűzoltó hatású, mégis azt tapasztaljuk, hogy nem hoz valódi megoldást. Sokszor egyre erősebb és egyre intenzívebb megtorlással kell élnünk, mert már semmi nem használ. Ráadásul szörnyű bűntudattal jár, utána magunkat ostorozzuk, hogyan lehettünk képesek rá és azt gondoljuk bizonyára valamit elrontottunk. Mi lehet hát az alternatíva?

Egy olyan helyzetben, amikor a gyerek számunkra nem elfogadhatóan viselkedik, ahelyett, hogy kikelnénk magunkból és veszekedni kezdenénk miatta, hozzuk a gyerek tudomására, mi az, amit kívánunk tőle, és mi az, ami elfogadhatatlan. Tegyük lehetővé, hogy a gyerek több számunkra kedvező megoldásból maga válasszon és aktívan segítsünk abban, hogy a választásának megfelelően cselekedjen is. Ennek a hozzáállásnak a titka, hogy a gyerek számára partnerként vagyunk jelen egy olyan új viselkedés kitalálásában és megvalósításában, ami a gyerek számára is elfogadható. Vagyis együtt oldjuk meg a problémát.

A büntetés helyett egy nem megfelelő viselkedés következményeinek megtapasztaltatása legyen a célunk. Ha valamiben nem volt partner a gyerek, akkor viselnie kell azt a közösen elfogadott szabályt, hogy valami kellemes, kívánatos közös tevékenységben például nem vehet részt. Nem dacból vagy haragból tiltja meg ezt a felnőtt, hanem mert ez volt a megállapodás. Legközelebb lesz rá lehetősége, hogy újra megpróbálja. A gyereknek el kell fogadnia, hogy az együttléteknek vannak szabályai, ha valamit nem tartott be, kap rá legközelebb újabb lehetőséget.

Fontos, hogy hagyjuk magunknak teret arra, hogy kifejezzük az érzéseinket. Lehetünk mérgesek, dühösek, mert valami olyasmit tett a gyerek, ami kiborító. Ezt bűntudat nélkül kifejezhetjük. Az érzések megfogalmazása és annak kifejezése, hogyan hat ránk a másik viselkedése, alapvető fontosságú. A kulcs csupán az, hogy ne a gyereket minősítsük, ne a személyét utasítsuk el, hanem az aktuális viselkedésével kapcsolatban pontosan fogalmazzuk meg és hozzuk a tudomására, mi bánt minket, mi dühít minket, mi az, ami elfogadhatatlan a számunkra.

Még egy fontos dolog. Amikor érzelmileg telített a helyzet, képtelenség arra törekedni, hogy beszélgessünk, illetve hogy abba a fázisba tereljük a szituációt, ami a problémamegoldáshoz vezet el. Ez csak akkor lehetséges, ha már elcsitultak az indulatok. Ilyenkor kezdeményezhetjük, hogy megbeszéljük a gyerekkel, mi történt, mi a nehézség és mit lehetne kitalálni közösen, hogy legközelebb ne forduljon elő az adott konfliktus.

Lássuk tehát a gyakorlati lépéseket még egyszer:

A konfliktusos helyzet közben:

1. Tisztázza gyermekével mivel lehetne a segítségére. – Például ha egy áruházi vásárlás alkalmával unott ténfergésében lapogatni kezdi a barackokat a gyümölcspultnál, ne ripakodjunk rá vagy szidjuk meg, hanem mondjuk azt, hogy nagyobb segítség lenne, ha mellettünk nézelődne vagy felülne a bevásárlókocsi elejére.

2.  Fejezze ki rosszallását. – Tisztán és egyértelműen hozzuk a gyerek tudomására érzéseinket viselkedésével kapcsolatban. Tegyük ezt úgy, hogy egyértelmű legyen, hogy a helyzetre és a nem a gyerek személyére utalunk.

3.  Fejezzük ki elvárásainkat felé. – Legyen egyértelmű a gyerek számára mit várunk tőle.

A konfliktusos helyzet után, ha makacs a probléma:

4. Adjunk alternatívát, hogyan teheti jóvá helytelen viselkedését, mi az, ami számunkra elfogadható megoldást jelentene. – Együtt ötletelve közös listát készíthetünk a lehetséges megoldásokról. Például: „Ha legközelebb hasonló helyzet alakul ki, nézzük, mit találjunk ki, hogy megelőzzük a bajt.” Minden kerüljön fel a listára, az is, ami nem kivitelezhető, de ötlet szinten felmerül. A végén válasszuk ki a mindenkinek megfelelő alternatívát. Fontos, hogy a gyereket is bevonjuk a döntésbe.

5. Aktívan vegyünk részt abban, hogy a gyerek megtapasztalja tettei következményeit. – Ha nem tartott be egy megállapodást, akkor meg kell tapasztalnia a következményét. Ez ne büntetést jelentsen, szankciót vagy elvonást, hanem a következmény érvényesítését. Ha például rendetlen volt az áruházban és nem fogadott szót, akkor fontos tudnia, hogy a következő alkalommal nincs közös együttlét, de legközelebb lesz alkalom arra, hogy ő is megmutassa, képes elfogadni a közös szabályokat.

Ezzel a szemlélettel a gyerekek azt tanulják meg, hogy nem áldozatok vagy ellenségek egy-egy helyzetben, hanem aktív problémamegoldók, akik később maguk is hasonló módszerrel tudják tisztázni egyéb konfliktusaikat az életben.

Kérdés az olvasóhoz:

Ön milyen büntetési alternatívákat használ?


Lélekportál