2010. január 18., hétfő

Rakoncátlan kölykök II – Hagyjuk, hogy ő döntse el!




Saját magunk példájából kiindulva is pontosan tudjuk, miért van jelentősége az életünkben a saját választásoknak és döntéseknek. Önértékelésünk, önbecsülésünk akkor egészséges, ha megengedjük magunknak azt a szabadságot, hogy önálló utakon megvalósítsuk vágyainkat, kielégítsük szükségleteinket, anélkül, hogy bűntudatot éreznénk. Ez adja meg saját erőnkbe vetett hitünket, a „meg tudom csinálni” érzés biztonságát.

Keret vagy korlát? – Nem mindegy!

A gyermek sok helyzetben tanácstalan saját érzéseivel, teherbírásával, lehetőségeivel kapcsolatban. Ha mi mindig összefoglaljuk, milyen helyzetben mit kell éreznie, hogyan kell viselkednie, nem hagyjuk meg azt a lehetőséget a számára, hogy felfedezze és azonosítsa saját szükségleteit és megtalálja saját megoldásait. Annak sem hagyunk teret, hogy megvárjuk, amíg érzi, tanácsot kell kérnie a felnőttől. A függőségi viszony tehetetlenségérzetet alakít ki a függő félben, jelen esetben, a gyermekben, aki frusztrált és zaklatott lesz, veszekedéseket provokál, hogy szétfeszítse a szülő által felállított korlátokat. Ezt úgy tudjuk megelőzni, ha a saját elvárásainkhoz és szükségleteinkhez vezető úton szabadságot biztosítunk gyermekünknek a megvalósításban. Korlátok felállítása helyett tehát kereteket teremtünk a helyzet megoldásához.

Ne zárjuk kalickába a szállni vágyó madarat, amelyik sok bajba keveredhet, ha nem vigyázunk rá. Hagyjunk neki önálló mozgásteret, vagyis tisztázzuk vele egy cselekedet következményeit, illetve elvárásainkat, de hagyjuk, hogy saját választásai alapján jusson el a megoldásig. „Anya felülhetek az óriáskerékre? Válasz: „15 perc múlva indulunk. Választhatsz olyat, ami keveset időt vesz igénybe.” Vegyük észre, hogy nem kezdtünk el veszekedni, amiért a gyerek nincs tekintettel arra, hogy indulni kell, illetve nem adtunk tanácsokat, mit tegyen a másik. Civakodás nélkül megoldódhatott a helyzet.

Ha tisztelettel állunk a gyerek saját erőfeszítéseihez, akkor több bátorsága lesz ahhoz, hogy megküzdjön a saját problémáival. Ha azt látjuk például, hogy nem tudja kinyitni egy üveg tetejét, adjunk ötletet, hogy próbálja meg másként. Ha valamivel kapcsolatban megkérdez minket, nem feltétlenül kell azonnal kimerítő választ adnunk, vissza is kérdezhetünk, szerinte mi lehet az ok, mi lehet a megoldás? Hagyjuk őt szabadon töprengeni arról, ami éppen foglalkoztatja és adjunk csupán lehetőséget arra, hogy hangosan gondolkodhasson.

Fontos, hogy ne bombázzuk kérdésekkel, ha például hazajött. Merre járt? Mit csinált? Kivel csinálta? Üdvözöljük és hagyjuk, hogy kibontakozzon a maga ritmusában. Ha nagyon csendes, elég ha csak annyit jegyzünk meg, hogy „Csendesnek tűnik”, minden kommentár nélkül. Ha gondja van, előbb-utóbb elmondja, akkor is, ha nem erőltetjük, és tudja, hogy fordulhat hozzánk.

Ha valami nagyon elrugaszkodott ötlettel áll elő, ne ábrándítsuk ki azzal, hogy neki az úgysem fog sikerülni. Hagyjuk, hogy képzeletben körüljárja a választását. Menet közben számára is ki fog derülni, hogy mennyire testhezálló valami a számára vagy mennyire nem. Ennek a szabad megélését hagyjuk meg neki. Minket is érhet meglepetés, ha a végén a gyereknek lesz igaza.

Kérdés az Olvasóhoz:


Mennyire önálló a gyermeke és miért?

Lélekportál


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése