Félelem, horror és megküzdés
Vizsgáljuk meg a félelem kérdését. A haláltól és az ismeretlentől való félelem a túlélésben játszik szerepet. Ide tartozik a sötétségtől vagy a veszélytől való félelem is. Kutatások bizonyítják, hogy azok, akik számára az autonómia és az uralkodás jelentősége hangsúlyos szerepet tölt be a személyiségben, illetve azokban a kultúrákban is ahol ezek az értékek meghatározóak nagyobb vonzereje van a horrornak. Az is lehetséges, hogy a halától, sötétségtől stb. való félelmeinkkel ezzel az eszköztárral könnyebben meg tudunk birkózni.
A félelem és a horror iránti érdeklődés között negatív korreláció mutatkozik. (Mundorf, Weaver és Zillmann, 1989) Leegyszerüsítve minél kevésébé jelentkezik félelem a horror iránt, annál inkább szeretjük nézni. Nem biztos, hogy mindig igaz. Ez túl egyszerűnek hangzik, de kérdés, hogy ez a kapcsolat vajon a horror félelemcsökkentő hatását igazolja vagy azt, hogy a félelem kisebb mértékű jelenléte fokozza a horror iránti érdeklődést vagy a két vizsgált változó kapcsolatát egy harmadik befolyásolja, amiről egyelőre még nem tudunk?
A híres antropológus, Joseph Campbell szerint a fikció nem más, mint az én felfedezésének rettegett kalandja. A félelmet keltő énjeinkkel való konfrontáció lehetőségét nyújtja tehát. A horrorfilmek kicsit a Rorschah teszthez hasonlítanak, mivel saját egyéni észlelésünk határozza meg, mit látunk benne és aztán hogyan küzdünk meg a hívott életfeladattal hétköznapi helyzeteinkben.
A horrorfilmek nézése olyan ijesztő stimulációkkal való megküzdést is jelent, amiben az érzelmek kezelése és uralása életkészséggé fejlődhet, ide tartozhat az is, hogy védelmet keresünk egy dependens helyzetben ott, ahol másvalaki képes uralni a történéseket, amikor odabújunk valakihez, hogy ne rettegjünk annyira filmnézés közben. Ez mosolyognivalóan közhelyesnek tűnik persze. A horror által keltett szorongás intenzitása minél nagyobb és minél sikeresebben küzdjük le ezeket, annál inkább képesek vagyunk az élet más területein is működőképes megküzdési módokat kidolgozni és mozgósítani.
Mundorf (1989) szerint a horrorfilmet vagy azok nézik akik kevésbé félnek és a horror számukra egy optimális izgalmi szintet biztosít vagy megtanulták hatékonyan kezelni azokat a félelmeket, amiket kiváltanak. Ez utóbbi áll közel a korábban tárgyalt integratív-interaktív modell szemléletéhez.
A horror az emberiség túlélését biztosítja ősidők óta azáltal, hogy olyan ingerekkel való megküzdést provokál, ami a való életben is hasznukra válik. Váratlan, nehéz, extrém helyzetekben tanulhatunk meg kontrollt gyakorolni intenzív szorongásainkon. A horror bennünk ébresztett félelmeivel, ami mindenkinél más-más aspektust hív, és egyéni jellegzetességei vannak, megtanulhatunk bánni. Mintha egy extrém sportágban szeretnénk jó fizikai kondícióhoz és feszes izmokhoz eljutni. Nem mindenki az extrém sportokat választja a testedzéshez, de a lehetőség adott.
Kérdés az olvasóhoz: