A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megküzdés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megküzdés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 12., szombat

A horror pszichológiája II




Félelem, horror és megküzdés

Vizsgáljuk meg a félelem kérdését. A haláltól és az ismeretlentől való félelem a túlélésben játszik szerepet. Ide tartozik a sötétségtől vagy a veszélytől való félelem is. Kutatások bizonyítják, hogy azok, akik számára az autonómia és az uralkodás jelentősége hangsúlyos szerepet tölt be a személyiségben, illetve azokban a kultúrákban is ahol ezek az értékek meghatározóak nagyobb vonzereje van a horrornak. Az is lehetséges, hogy a halától, sötétségtől stb. való félelmeinkkel ezzel az eszköztárral könnyebben meg tudunk birkózni.


A félelem és a horror iránti érdeklődés között negatív korreláció mutatkozik. (Mundorf, Weaver és Zillmann, 1989) Leegyszerüsítve minél kevésébé jelentkezik félelem a horror iránt, annál inkább szeretjük nézni. Nem biztos, hogy mindig igaz. Ez túl egyszerűnek hangzik, de kérdés, hogy ez a kapcsolat vajon a horror félelemcsökkentő hatását igazolja vagy azt, hogy a félelem kisebb mértékű jelenléte fokozza a horror iránti érdeklődést vagy a két vizsgált változó kapcsolatát egy harmadik befolyásolja, amiről egyelőre még nem tudunk?

A híres antropológus, Joseph Campbell szerint a fikció nem más, mint az én felfedezésének rettegett kalandja. A félelmet keltő énjeinkkel való konfrontáció lehetőségét nyújtja tehát. A horrorfilmek kicsit a Rorschah teszthez hasonlítanak, mivel saját egyéni észlelésünk határozza meg, mit látunk benne és aztán hogyan küzdünk meg a hívott életfeladattal hétköznapi helyzeteinkben.

A horrorfilmek nézése olyan ijesztő stimulációkkal való megküzdést is jelent, amiben az érzelmek kezelése és uralása életkészséggé fejlődhet, ide tartozhat az is, hogy védelmet keresünk egy dependens helyzetben ott, ahol másvalaki képes uralni a történéseket, amikor odabújunk valakihez, hogy ne rettegjünk annyira filmnézés közben. Ez mosolyognivalóan közhelyesnek tűnik persze. A horror által keltett szorongás intenzitása minél nagyobb és minél sikeresebben küzdjük le ezeket, annál inkább képesek vagyunk az élet más területein is  működőképes megküzdési módokat kidolgozni és mozgósítani.


Mundorf (1989) szerint a horrorfilmet vagy azok nézik akik kevésbé félnek és a horror számukra egy optimális izgalmi szintet biztosít vagy megtanulták hatékonyan kezelni azokat a félelmeket, amiket kiváltanak. Ez utóbbi áll közel a korábban tárgyalt integratív-interaktív modell szemléletéhez.

A horror az emberiség túlélését biztosítja ősidők óta azáltal, hogy olyan ingerekkel való megküzdést provokál, ami a való életben is hasznukra válik. Váratlan, nehéz, extrém helyzetekben tanulhatunk meg kontrollt gyakorolni intenzív szorongásainkon. A horror bennünk ébresztett félelmeivel, ami mindenkinél más-más aspektust hív, és egyéni jellegzetességei vannak, megtanulhatunk bánni. Mintha egy extrém sportágban szeretnénk jó fizikai kondícióhoz és feszes izmokhoz eljutni. Nem mindenki az extrém sportokat választja a testedzéshez, de a lehetőség adott.

Kérdés az olvasóhoz:


Önt mihez segítik hozzá a horror filmek?



Lélekportál


A horror pszichológiája I



Glenn D. Walters a médiapszichológia területén született Ph.D tanulmányában (Understanding the popular appeal of horror cinema: an integrated-interactive model) a horror természetrajzát fejtegeti. 2004-ben a 100 legkedveltebb mozifilm közül 12 a horror műfajából született meg. Más műfajhoz képest sokkal olcsóbb költségvetésű produkciókról van szó, ezért alapos financiális oka is van, amiért horror filmeket gyártanak.

A horror egyik alapvető jellegzetessége, hogy fikcióból építkezik, akkor is, ha megtörtént eset szolgál a történet alapjául. Olyan fikcióról beszélünk, amely természetfeletti és abnormális erőktől való fenyegetettséget teremt.

Jung lélektanából kiindulva a kollektív tudattalan archetípusaival találkozhatunk ezekben a történetekben. A jungiánusok terminológiájából ismert fogalmak, mint például az árnyék, az anya az archetípusa, az animus és anima, mind megjelennek itt.

Zuckerman (1979) a szenzoros élménykeresők egyik jellegzetességeként emeli ki a horror filmek iránti vonzalmat.

A horror műfajának kulcsfogalmai


A horror műfaj három meghatározó faktora a feszültség, az embléma és a irrealitás. A természetfelettitől való rettegés egészen másfajta feszültség forrása, mint amit egy dráma vagy akciófilm kapcsán élünk át. Ez a feszültség természetes és életszerű jelenségek torz entitásain alapszik, amelyek megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan jelenségekhez kapcsolódnak.

Az emblematikusság a sötétség, a halál és a veszély témáit és a hozzájuk kapcsolódó univerzális félelmeket testesíti meg. Itt kapnak szerepet az úgynevezett kulturális, illetve a történelmi félelmek, amelyek egy-egy nemzet vagy a világ történetét kísérik el. Szokások, rítusok, szertartások, amelyek a kollektív hitvilágunk lényeivel való kapcsolattartást szolgálják.
Az irrealitás szerepe abban rejlik, hogy pszichológiai védőpajzsot épít a brutalitás és a befogadás között. Egy dokumentumfilm véres jeleneteit sokkal sokkolóbbnak ítélték a kísérleti személyek, mint egy horrorfilm mészárlásos epizódjait. (Haidt, McCauley és Rozin, 1994.) Apter szerint az irreális kontextus segít megküzdeni a horror keltette feszültségekkel, mivel ha eredendően képtelenség, amit látunk, nincs is miért szoronganunk tőle.

A három fenn tárgyalt fogalom meghatározó a horror műfaját tekintve, arra azonban nem ad választ, miért teszi népszerűvé.

A horror integrált-interaktív modellje


A horror integrált-interaktív modellje szerint a horror film olyan ingereket közvetít, amivel az egyén kapcsolatba lép és megküzd.
Ezek közé a stimulusok közé tartoznak a horror azon elemei, amelyek az egzisztenciális szorongást váltják ki bennünk. Nézzük meg pontosabban, milyen félelmeinkről van itt szó pontosan.
Az egzisztenciális félelmekkel való megküzdés során az életünkben három területen kell megtanulnunk kompetenciákat szerezni. Az első a másokkal való kapcsolat kialakításának sikeressége, a második a környezetünkben történő események előrejelezhetőségének és kontrolljának megteremtése, a harmadik a pozíció és az identitás kialakítása és elérése. Ezek az életfeladatok sikeres megoldása megtanít bennünket megküzdeni ezekkel a speciális félelmekkel. Szükségünk van rájuk, mert élni tanítanak bennünket. (Walters, 2000)

Az életstílus modell szerint sémákat alakítunk ki magunkban, amelyek szerint érzékeljük és beengedjük a világból érkező információkat és képessé válunk uralni az egzisztenciális félelmeinket. Ezek a sémák tudatos elemekből, érzelmi építőkockákból, viselkedéses és motivációs lépcsőkből építkeznek, amelyek egymással is kapcsolatba lépnek.
Különbözünk a tekintetben, milyen érzelmi viszonyulásokat alakítunk ki magunkban emberekhez, helyzetekhez, értékekhez. Viselkedésünk ennek megfelelően más gesztusok mentén szerveződik, aszerint, ahogyan belső meggyőződéseinket tükrözzük a külvilág felé. A motívumaink is eltérőek, más dolgok mozgatnak bennünket, más indítattással lépünk helyzetekbe.
Az attribúciók (mások és magunk viselkedésének magyarázatai) is a fenti elemek speciális hálózataként jönnek létre, amelyek kódot kínálnak számunkra ahhoz, hogy saját és mások viselkedését megértsük. Ezek aztán hitrendszerünk alapjait is megteremtik. Ahogyan a befogadott információk alapján újraszervezzük a múlt történéseit és előrejelzéseket teszünk a jövőt illetően. Így biztonsággal mozoghatunk váratlan élethelyzetekben is, mert van rá receptünk, mit kezdjünk velük. Hosszú folyamatok során megtanuljuk, hogyan kapcsolódunk egyensúlyban a világhoz és a világ hozzánk.
Ami valóban meglepően hangzik, a horror filmek keltette szorongással megküzdve az élet más területein is ellenállóbbá válhatunk a minket ért extrém kihívások, fenyegetettségek helyzeteiben.


Kérdés az olvasóhoz:


Ön miért szereti a horror filmeket?


Lélekportál


2010. május 4., kedd

Hogyan tanítsunk gyermekünknek teremtő életkészségeket? - A Psychologies Magazine oldaláról



Az élet viszontagságaival változatos megküzdési módok segítségével vehetjük fel a harcot. Kreativitás, stabil önértékelés és az ismeretlentő való félelem leküzdése jelenti számunkra azt a túlélő készletet, ami átsegít bennünket életünk krízishelyzetein.

Walter Mischel 1970-ben végzett kísérletéből kiderül, hogyan lehet megállapítani négy esztendős gyermekünkről, milyen önkontroll és megküzdési stratégiák örököse. Ha egy négy éves kislány például türelmesen ki tud várni hosszabb időt anélkül, hogy megenné a felkínált csábítóan hívogató édességet, jutalmul dupla adagot ehet meg.


Walter Mischel arra az eredményre jutott, hogy a vizsgált gyerekek kétharmada ellen tudott állni a kísértésnek, illetve a 12-14 éves kora között elvégzett hatásvizsgálatok alapján, ezek a gyerekek kevésbé hajlamosak dühkitörésekre, társas készségeiket tekintve ügyesebbek és érzelmi intelligencia tekintetében is magasabb szintet mutatnak. Az ellenállók változatos megküzdési stratégiákat használtak, mint például eltakarták a szemüket, énekelni kezdtek vagy aludni mentek.

A megküzdési stratégiák mindenki számára elsajátíthatóak, a szülők pedig kiemelt szerepet élveznek a helyes minták közvetítése szempontjából. Az első lépés az ehhez vezető úton, ha segítünk gyermekünknek megérteni és rendszerezni érzelmeit. A hangulati és indulati élet szabályozásában óriási szerepet játszik az a képesség, hogy differenciálni tudjuk saját érzelmeinket. Lisa Feldman Barrett a Bostoni Egyetem pszichológia professzora is ezt támasztja alá kutatásaiban. Egészen korai életkorban el lehet kezdeni a gyerekekkel játékosan felfedezni az érzelmek és azok kifejezésének összetett világát. Magazinokból vett képekkel is gyakorolhatjuk az érzelmek azonosítását gyermekünkkel.

Az is fontos hatással van a gyermek érzelmi fejlődésére, hogy szülei miként birkóznak meg saját érzelmi-indulati életükkel. A melegséget és ragaszkodást szabadon kifejezni tudó szülők például olyan gyermekeket tudnak nevelni, akik szabadon képesek kifejezni érzéseiket.

Az is fontos mintát jelent, ahogyan a felnőttek negatív érzelmeikkel megbirkóznak. Elfogadó, ítéletektől mentes légkörben érzelmileg stabil, a negatív hatásokkal szemben sokkal ellenállóbb gyermeket nevelhetünk. A kritikus, rossz légkörben nevelkedő gyerekek saját kortársaikkal szemben is sokkal több bántással élnek.

Tegyük nyilvánvalóvá gyermekünk számára, hogy nincsenek elfogadhatatlan érzések, csak elfogadhatatlan tettek. Az érzések, amiket sokszor igyekszünk elfojtani sokkal több baj forrását jelenthetik.

Ne tartson attól, hogy kárt okoz gyermekének, ha teret enged családi veszekedéseknek. Ez mindaddig nem jelent problémát, amíg a konfliktus megoldásának is szemtanúja lehet a gyermek. A problémamegoldó szemlélet fontos minta a gyermek számára is, amikor a heves csaták közepette azt láthatja, hogy a felnőttek tudnak közös megegyezésre jutni, pozitív érzéseket is képesek közvetíteni egymás felé, illetve megtehetik, hogy szabadon megélik a dühüket. Ez gyermekünk társas készségeire fejlesztő hatással bír.

Az empátia tréning segít abban, hogy saját antiszociális érzéseink felett könnyebben uralmat találjunk. Ez többet ér, mint a helyes vagy helytelen viselkedés büntetése, illetve jutalmazása. Hogy tehetjük meg mindezt? Első kézből adjunk mintát arra, hogyan gyakorolhatunk empátiát kapcsolatainkban. Találjunk egy csendes órát, amikor aktív figyelemmel meghallgatjuk gyermekünket. A gyerekek ezt a készég-repertoárt elviszik magukkal felnőttkorukba is.

Kérdés az olvasóhoz


Milyen életkészségeimet tudom átadni gyermekemnek?


Lélekportál