Oscar Wilde 1890-ben megjelent regénye nagy port vert fel a korabeli Angliában. Dorian Gray-t a csábító szépségű, ártatlan és tiszta tekintetű fiatalembert megigézi saját személyiségének varázsa. Akárcsak Nárkisszosz, ő is belefeledkezik önnön képmásának csodálatába és ez megpecsételi sorsát.
Basil Hallward festő készíti el azt a portrét Dorian Grayről, amely magával ragadó elevenséggel mutatja meg a fiatalember szuggesszív szépségét. Gray féltékeny lesz a képre, amely múlandóságára emlékeztetné egész életében és azt kívánja, hogy bárcsak a kép öregedne helyette, ő pedig őrizhetné fiatalságát. Basil rajong Grayért, aki művészetének új forrása lesz, amely a fiatalság tisztaságából, Gray finom érzékenységéből, sugárzó egyéniségéből merít ihletet.
Gray azonban Lord Henry Wotton hatása alá kerül, aki egy erkölcstelen élet édes gyönyöreivel csábítja el. Gray csábítható. A benne szunnyadó, szennyes életre nyíló csírasejtek a hívogató szónak engedve életre kelnek. Akkor dől el, milyen életet választ, amikor színésznő szerelmét egy megbukott előadás után eltaszítja magától, mivel csodálatos játéka nélkül a lány kiábrándítóvá válik számára. A lány, aki tiszta szerelmet érez Gray iránt öngyilkos lesz fájdalmában. Gray pedig hátat fordít a szerelem emlékének, úgy tesz, mintha meg sem történt volna. Ekkor döbben rá arra is, hogy a portré, amelyet Basil készített róla, változni kezd. Bűne nyomán eltorzuló arcvonásai megjelennek a képen, amely életét végigkövetve valóban öregedő és ijesztő arcot tükröz vissza, míg Gray megőrzi hamvas, tiszta, fiatalkori vonásait. A kép élő lelkiismeretévé válik.
Gray a bűntudatot és a lelkiismeret-furdalást száműzi életéből. Életét a gyönyör, a szépség, az érzékiség, és a vágyak hajszolásának szenteli. A következmények sosem érdeklik, másokat bűnbe csábít és sosem foglalkozik azzal, hogyan teszi tönkre mások életét. Basilt megöli, mert felfedve neki a portré titkát, régen elfeledett igaz barátja bűnbocsánatra szólítja fel. Nem akar jó útra térni és elpusztítja, aki erre emlékezteti vagy kényszeríti.
Vizsgáljuk meg Dorian Gray személyiségét a pszichológus szemszögéből. Mik a nárcisztikus karakterszerkezet jellegzetességei, mi a patológiás nárcizmus?
Kernberg, amerikai pszichiáter hosszú évtizedeket töltött a téma kutatásával. A kapcsolatok tekintetében a birtoklás vágya válik meghatározóvá. Fontos a másoktól érkező hódolat vagy elismerés. A kapcsolatok egyfajta üzleti alkuvá alakulnak, érzelmi kötődések nélkül, a másik csupán a saját énkép megerősítése miatt fontos. Erről tanúskodik az is, amikor Gray féltékeny lesz saját képmására, amely változatlan szépségét őrzi majd egy életen át. Ugyanezt a tükröt várja környezetétől is, a mindenkit lenyűgöző színésznőtől, aki játéka szépségével ragadtat. A lány varázsa méltó pompája Dorian ragyogásának. Amint a külsőség belsővé válik, egyben értéktelen is lesz, ekkor történik a szerelmi kiábrándulás.
A nárcisztikus személyiség nem képes empatikusan ráhangolódni a másik problémáira, kapcsolatait inkább saját igényei szerint használja. Dorian magányosan él, legjobb barátja Lord Henry csupán ideológiáit táplálja, igazán közel senki sem áll hozzá, kivéve Basilt, akivel nincs kapcsolata, hisz egy másik énjére emlékeztetné.
Mi áll a kapcsolati érzéketlenség hátterében? A bizalmatlanság és mások lebecsülése miatti szorongás okozza ezt a védőpáncélt. Szélsőséges én-központúsággal találkozunk, a nárcisztikus személy irigy, ha másnak van valamije, ami neki nincs. Nemcsak mások, saját érzelmei kapcsán is nehezen tud differenciálni, gyorsan fellángolnak, majd szertefoszlanak érzései. Veszélyes személyiség. Hiányzik belőle a bánat, a gyász, illetve a depresszió átélésére való képesség. Dorian Gray esetében a fordulópont a Basil elleni gyilkosság után következik be. A gyilkosság olyan bűn, amelynek a terhe alatt már ő is összeomlani látszik.
A jó intellektusú nárcisztikus személyek saját területükön igen kreatívnak tűnhetnek. Vezető beosztásban, a tudomány, a művészetek területén egyaránt. Sokszor azonban felületesek, munkájuk elkapkodott és a mélység hiányáról árulkodik. Szorongáskeltő helyzetekben kiválóan képesek magukat kontrollálni, látszólag tökéletes önuralomról árulkodik viselkedésük, ez azonban nem ritkán saját izolált világukba zárja vissza őket, nagyzásos fantáziáikat pedig felerősíti. Dorian Gray arcvonásai nem tükrözik élettörténetét, rajta valóban semmi nem látszik, tökéletesen ártatlannak és tisztának tűnik, mint fiatalkori arcképe, amely egy életen át elkíséri. Lelkiismeretének világa, a portrén megjelenő torz változások, mintegy pszichotikus képzet formájában jelenik meg.
A gyász, a depresszió, és a bűntudat átélésnek képessége a terápiás prognózist javítja. Minél inkább úrrá akar lenni saját hidegségén a páciens, annál motiváltabb a kezelésre és annál jobbak a terápia sikerességének kilátásai. Az idealizált énkép a segítségre siető ideális anya utáni reménytelen sóvárgását és imádatát is magában foglalja. Gray családi hátteréről nem sokat tudunk meg a regényből.
Gray vajon meggyógyult volna, ha terápiás kezelést kap? Ez minket nem igazán érdekel, hiszem akkor nincs történet és nincs katarzis a regény végén, amikor a főhős saját képmására támad, késsel hasítja fel a vásznat, amivel önmaga gyilkosává válik. Rútan, ráncosan találnak rá holttestére, az arckép mellett, amely a portré tulajdonosának ragyogó szépségét kapja vissza.
Kérdés az olvasóhoz: