2010. november 3., szerda

„A sebezhetőség természetes dolog” - Matthias Romir az érzékeny és bohém zsonglőrvirtuóz



Matthias Romir zsonglőrművésszel idén nyáron Pécsen találkozhatott a magyar közönség a Pécsi Cirkusz- és Utcaszínházi Fesztiválon. Life is… Short stories című műsorával káprázatos ízelítőt kaphattak az érdeklődök a cirkusz, színház és mozgásművészet kivételesen ötvözött show műfajából.


Romir kilenc évesen kezdett akrobatikával foglalkozni, amit zsonglőr tanulmányok követtek. Első saját műsorát 1994-ben mutatta be. 2000-ben kezdett fogyatékos gyerekeket zsonglőr mutatványokra tanítani. Ebből az indíttatásból gyógypedagógiai végzettséget szerzett Würzburgban. Elsősorban zsonglőrművész, de elhivatottan keresi a segítő szakmához való kapcsolódás lehetőségeit művészetével.

Németországban és Svájcban több ízben fesztiváldíjazott lett műsoraival. Tanít, alkot, utcafesztiválokon turnézik otthon és külföldön. Művészetéről, hitvallásáról és önmagáról így vall a nyári fellépéssorozatok közötti rövid pihenés pillanatában.

E.T.S: Miből ered a gyógypedagógia iránti érdeklődésed?

M.R: Mindig is vonzottak a segítő szakmák, ezért is érdekelt egy civil kezdeményezés, amelynek keretében délutáni foglalkozásokon fogyatékosokkal dolgozhattam. A csoportba tizennégy és húsz év közötti fiúk jártak, akik különböző fogyatékkal éltek. Akkor döntöttem el, hogy gyógypedagógusként szeretnék majd dolgozni. Végül ez másképpen alakult, mert a zsonglőrködés vette át a főszerepet az életemben.

E.T.S: A későbbiekben is dolgoztál fogyatékkal élőkkel. Milyen tapasztalatokat szereztél a velük való munka során?

M.R: Egy évet töltöttem abban az iskolában, amit már említettem és a gyógypedagógiai tanulmányaim idején nyolc vagy kilenc különböző iskolában is dolgoztam. Fogyatékkal élőknek segítettem a szabadidejükben, nyaralásokra kísértem el felnőtt fogyatékosokat és mentálisan sérült gyerekekből szervezett cirkuszi társulatnál is dolgoztam.

Volt egy sajátságos elképzelésem arról, hogyan tanítsam meg a fogyatékos gyerekeknek a zsonglőrködést. Három labdával zsonglőrködni nehezen tudnak megtanulni, de a gyerekek csak ezt tekintik zsonglőrködésnek. A közös játékok során a hagyományos zsonglőr trükköktől eltérő egyszerűbb, de nagyon izgalmas dobásokat kezdtek kitalálni maguknak labdával, gyűrűvel vagy ballonnal. Amikor azt mondtam, hogy számomra ez jelenti a valódi zsonglőrködés, nem hittek nekem. Talán a cirkusz, ahol ezzel próbálkoztam nem volt megfelelő közeg arra, hogy átadjam a saját ötleteimet és kísérletezzek ezzel a vonallal. A vezető sem volt partnerem ebben. Sajnos azóta sem adódott lehetőségem arra, hogy más társulattal próbálkozzam.

E.T.S: A tanárképzésben van lehetősége a hallgatóknak speciális kurzusok keretében zsonglőrködést tanulni?

M.R.: Vannak olyan egyetemek, ahol léteznek zsonglőr kurzusok, főleg sportolási alternatívaként, de arról nem tudok, hogy a tanárok számára lennének kötelező zsonglőr órák a képzésben. Az iskolában része a tanításnak, hogy cirkuszi alapokat sajátítanak el a gyerekeknek, de akik ezt csinálják, azok általában nem tanárok.

E.T.S: Te magad tanítasz iskolai csoportoknak zsonglőrködést? Milyen korosztállyal dolgozol?

M.R: Jelenleg tíz és tizenhárom év közötti gyerekeknek tanítok zsonglőrjátékot iskolai keretek között. Egy cirkusz-klubban nyolc és húsz év közötti korosztállyal találkozom. Voltak olyan tanítványaim, akik valóban tehetségesek voltak és gyorsan fejlődtek. A tanáraiktól azt a visszajelzést kaptam, hogy korábban sok probléma volt velük az osztályban, de mióta zsonglőrködni járnak, könnyebben kezelhetőek. Ezen nagyon meglepődtem, mert magam nem tapasztaltam velük nehézségeket a találkozásaink alkalmával, csak később, amikor láthatóan magasabb szintre jutottak el, mint a többiek. Unatkozni kezdtek, zavarni kezdték az órát és a zsonglőrködés iránt is csökkent az érdeklődésük.

E.T.S: Tetszett ahogyan a műsorodban a kifinomult zsonglőr játék találkozik a színházzal és a színészi eszközökkel. Hol tanultál színészi alapokat, színpadi mozgás és mozdulatművészetet?

M.R.: Autodidakta vagyok. A zsonglőrködést egyedül tanultam és más zsonglőröktől. Mindig szerettem táncolni. A Butoh tánc alapjait is megtanultam, most pedig a modern táncokat igyekszem alaposabban elsajátítani. A társas táncokba is belekóstoltam: szeretem a tangót és a Rock ’n’ Roll-t.

E.T.S: Kik azok a művészek, akik inspirálják a munkádat?

M.R.: Imádom Chaplin, Buster Keaton és Laurel & Hardy némafilmjeit. Nem utolsó sorban más zsonglőrök is hatással vannak rám.

E.T.S: Honnan származik a Pécsen is bemutatott Short stories ötlete?

M.R: A Life is… Short stories művészi pályafutásom különböző állomásaiból álló tabló. Egyes részei több mint tíz évvel korábbi életeseményekhez nyúlnak vissza. Vannak jelenetek, amiken még most is szoktam dolgozni. A premier óta két új jelenet része a műsornak, de még mindig vannak hiányzó részek. Ez a műsorom mindig változni fog. Jelenleg három különböző show-val turnézom, ez a legszemélyesebb darab.

E.T.S: A művészet az önkifejezés útja, belső gyógyító folyamatok forrása is lehet. Mi a véleményed erről?

M.R.: Ez egy nehéz kérdés. Vannak, akiknek szükséglet a művészet és az alkotás. Én ehhez a csoporthoz tartozom. Sok műsorom ötlete született nehéz időszakaimban. A legszemélyesebb és legkedvesebb számom a „Pinnball Paranoia” is egy ilyen periódusban jött létre. Nem mondom, hogy a művészet kisegített a dilemmáimból és meggyógyította a depressziómat, de segített ebben biztos vagyok.

Ha a végeredmény tetszik a közönségnek és találnak benne valamit, ami hozzájuk vagy róluk szól, akkor már megérte. Valaki azt mondta, hogy amit én csinálok, abban ott az üzenet: „a sebezhetőség természetes dolog”. Ha ez így van, boldog vagyok. Mások csak mókásnak találnak és szeretik a trükkjeimet. Én ezzel is elégedett vagyok.

Kérdés az olvasóhoz:


Próbálta már a zsonglőrködést?


Lélekportál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése