2010. március 13., szombat

A gyász lelki útja II. – Elfojtott gyász és a Hétköznapi emberek című film



Mi történik akkor, ha nem járja végig a gyászoló a gyászmunka klasszikus szakaszait és nem tud valóban túllépni a veszteségen?

Időszakos vagy elhúzódó depresszió tünetei jelennek meg a fontos hozzátartozó halálához kapcsolódó évfordulók idején, az elhunyt életkorának elérésekor vagy távolabbi hozzátartozók, ismerősök elvesztésekor. Hirtelen fellépő szorongás, megmagyarázhatatlannak tűnő búskomorság uralkodhat el az érintett személyen olyan helyzetekben, amikor tudattalanul az elveszített kapcsolat emléke vagy feldolgozatlan konfliktusai érintődnek. Minél nagyobb az elfojtás és minél kevésbé képes az én ezeknek a konfliktusoknak a kihordására, annál intenzívebbek a depressziós és/vagy pszichoszomatikus tünetek.

Természetes, hogy dühöt érzünk az elhunyt iránt, amiért itt hagyott bennünket és arra kényszerít, hogy nélküle alakítsuk ki új életünket. A harag nyomán feltörő agresszív indulatoktól sokszor megijedünk, tapintatlan dolognak tarjuk szabad utat engedni érzéseinknek. Ez sokkal bonyolultabbá válik, ha konfliktusokkal teli, ambivalens kapcsolat fűzött bennünket az elhunythoz.

Két eset lehetséges. Az érintett eleve igyekszik megkerülni a gyászt és elutasítja, hogy megélje a veszteség fájdalmát. Úgy éli tovább az életét, mintha semmi nem történt volna, a megrendülés minden jele nélkül. Más esetben krónikus gyászfolyamat veszi kezdetét, ahol a gyászoló nem elfojtja érzéseit, hanem a rabjukká válik.

Mindkét eset közös jellemzője, hogy a gyászoló elutasítja a változást és az életet nem képes új alapokról az elhunyt nélkül folytatni. Az is érzékeny pont lehet a gyászfolyamatban, amikor az elválás és keresés ciklusainak váltakozása során, nem sikerül leválni az elhunyt lényről. Ilyenkor öngyilkosság is előfordulhat.

1980-ban készült Robert Redford rendezésében a Hétköznapi emberek című film. Egy család történetét ismerhetjük meg, hogyan birkózik meg az apa, az anya és kisebbik fiúk az elsőszülött testvér halála utáni élethelyzettel. A tinédzser korú báty egy vitorlás balesetben vesztette életét, amikor egy viharban testvérével együtt igyekeztek kikeveredni a partra a háborgó hullámok közül. A kisebb fiúnak sikerült megmenekülnie, az idősebb testvér a tengerbe veszett. Conrad öngyilkosságot kísérelt meg az eset után, amit túlélt.

A kórházban töltött időszak után visszakapcsolódni látjuk Conradot régi életébe. Azóta is rémálmok gyötrik és a kórházi kezelés után terápiába kezd járni. Itt kezd kibontakozni, milyen mély bűntudat gyötri, amiért neki sikerült túlélnie a balesetet és mennyire bántja, hogy anyja, Beth elutasító és rideg vele. Az anya idősebb fiát mindig is jobban szerette és a baleset után még nyomasztóbbá vált, mennyire nem engedi közel magához Conradot. Nem akarja, hogy közös fényképet készítsenek róla fiával, elutasítja a segítség szándékát a háztartásban, megközelíthetetlen és érzéketlen. Mintha nem is édes fia lenne Conrad.


Az apa, Calvin eleinte nem is veszi észre, mi zajlik körülötte, aztán fia kifakadása anyjára, mélyen megrendíti és szembesíti a múltjukkal. Rá kell döbbennie, mennyire nem tud azonosulni az anya érzéketlenségével, mennyire elutasítja, hogy anya és fia között ilyen viszony alakult ki. Abban is kételkedni kezd, vajon Beth iránta táplált érzelmek valódiak-e?


A film egy átmeneti vagy talán végleges szakítással zárul Beth-el, apa és fia pedig újra egymásra talál. A fiú képessé válik arra, hogy elfogadja, neki az élet jutott és szabad örülnie ennek, bűntudat nélkül. Gyönyörű drámát követhetünk végig, ami különösen izgalmasan bontakozik ki a pszichológussal folytatott terápiás ülések párbeszédeiben.

Kérdés az olvasóhoz:


Miért lehet veszélyes az érzelmek elfojtása?


Lélekportál


Élet és halál – Nézőpont kérdése



TEMETŐBOGÁR

„Sokan vagyunk, sokan. Mi takarítunk. Egyforma, fekete egyenruhánkban mindenütt megjelenünk, ahol kell, mint a köztisztasági hivatal alkalmazottjai, hogy véget vessünk az életnek nevezett undokságnak. Ti azt kérdezitek, hogy mi a halál értelme? Mi azt kérdezzük, hogy mi az élet értelme? Ami nektek vég, az nekünk kezdet. Ami nektek gyász, az nekünk nász. Ami nektek bűz, az nekünk íz és illat. Izmos, rugékony szájunk úgy dolgozik, mint valami ércrugó. Tudósok agyveleje, költők szíve, festők szeme a csemegénk. Dinasztiánk kiterjedtebb, mint bármely emberi család. Koporsótokban végigkísérünk benneteket a vajas, sajtos, ammóniákos erjedés minden izgalmas folyamatán, mindaddig, míg benne valóban a semmi nem ver fészket. Találkozunk ...”

Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet


A gyász lelki útja - Folyamatok és stációk



Verena Kast:  A gyász című könyvében részletesen foglalkozik a gyászfolyamat lelki állomásaival. Négy szakaszt különböztet meg:

1. A halálhírt követő első reakció az elutasítás szakasza. Ilyenkor tagadjuk a történteket, lelki dermedtséget élünk át. A váratlanul bekövetkező tragédiák esetében ez a folyamat hosszabbra nyúlik. Az érzelmi megrázkódtatás miatt átmenetileg érzéketlenné válunk.

2. A felszakadó, felszínre kerülő érzelmek szakaszában a harag, a bánat, vagy a bűntudat tör fel az elhunythoz fűződő kapcsolatban. A halálért felelős személyekre düh irányul, aki lehet orvos, hozzátartozó, de lehet maga az elhunyt is. Harag van bennünk, hogy itt hagytak bennünket és váratlanul egy új élethelyzettel kell megbirkóznunk. Saját halálunkkal kapcsolatos szorongásaink is felszínre kerülnek.

Minél több tisztázatlan dolog maradt az elhunyttal való kapcsolatban, annál nagyobb a bűntudat, amivel meg kell birkóznunk. Ez akkor is érvényes, ha nem nyílt lehetőség a búcsúzásra vagy a közös problémák megbeszélésére.

3. A keresés és elválás szakaszában azok az értékek, tulajdonságok, amik az elhunythoz kapcsolnak bennünket újból és újból mágnesként vonzanak az elvesztett lényhez. Ez lehetőséget kínál arra, hogy minden, amit csak szerettünk jelentett számunkra, személyiségünk részéve olvasszuk és megtaláljuk magunkban, ami hozzá kötött bennünket. Ebben segít az elhunyttal folytatott belső párbeszéd.

4. Az önmagunkhoz és a világhoz fűződő új viszony kialakításának szakaszában zárul le a gyászmunka. A kapcsolat részeként megélt értékek belsővé tételével az önbizalom és az önértékelés helyreáll. A gyászoló újra képes kapcsolatokat kezdeményezni és ápolni. Fontos, hogy saját személyiségünkkel összhangban kell eldőlnie, mi lehet valóban a miénk szerettünk lényéből és mi nem.

Egy-egy újabb veszteség megélése a korábbi trauma érzelmi viharait hívja elő, ha nem is a korábban megtapasztalt intenzitással. Egy-egy újabb veszteség trauma - ami lehet haláleset vagy szakítás is – a korábbi veszteségemlékek újbóli feldolgozására kínál lehetőséget. Bármilyen veszteségélmény hevesebb reakciót vált ki azokból, akik egyszer már átélték közeli hozzátartozó elvesztését vagy szakítást követő érzelmi válságot.
Ha van erőnk a feltoluló érzések elviseléséhez, az újból megjelenő ránk jellemző viselkedésminták elemzéséhez, akkor az ismétlési kényszer veszít erejéből és hatékonyabb megküzdési formákat alakíthatunk ki. Egy újabb veszteség a régi sebeket is felszakítja, de az első alkalommal végigjárt megküzdési útvonal már hozzáférhető és segít hamarabb feldolgozni az újabb traumát.

Kérdés az olvasóhoz:


Milyen lehetőséget adhat a veszteség az életünkben?


Lélekportál