Mi történik akkor, ha nem járja végig a gyászoló a gyászmunka klasszikus szakaszait és nem tud valóban túllépni a veszteségen?
Időszakos vagy elhúzódó depresszió tünetei jelennek meg a fontos hozzátartozó halálához kapcsolódó évfordulók idején, az elhunyt életkorának elérésekor vagy távolabbi hozzátartozók, ismerősök elvesztésekor. Hirtelen fellépő szorongás, megmagyarázhatatlannak tűnő búskomorság uralkodhat el az érintett személyen olyan helyzetekben, amikor tudattalanul az elveszített kapcsolat emléke vagy feldolgozatlan konfliktusai érintődnek. Minél nagyobb az elfojtás és minél kevésbé képes az én ezeknek a konfliktusoknak a kihordására, annál intenzívebbek a depressziós és/vagy pszichoszomatikus tünetek.
Természetes, hogy dühöt érzünk az elhunyt iránt, amiért itt hagyott bennünket és arra kényszerít, hogy nélküle alakítsuk ki új életünket. A harag nyomán feltörő agresszív indulatoktól sokszor megijedünk, tapintatlan dolognak tarjuk szabad utat engedni érzéseinknek. Ez sokkal bonyolultabbá válik, ha konfliktusokkal teli, ambivalens kapcsolat fűzött bennünket az elhunythoz.
Két eset lehetséges. Az érintett eleve igyekszik megkerülni a gyászt és elutasítja, hogy megélje a veszteség fájdalmát. Úgy éli tovább az életét, mintha semmi nem történt volna, a megrendülés minden jele nélkül. Más esetben krónikus gyászfolyamat veszi kezdetét, ahol a gyászoló nem elfojtja érzéseit, hanem a rabjukká válik.
Mindkét eset közös jellemzője, hogy a gyászoló elutasítja a változást és az életet nem képes új alapokról az elhunyt nélkül folytatni. Az is érzékeny pont lehet a gyászfolyamatban, amikor az elválás és keresés ciklusainak váltakozása során, nem sikerül leválni az elhunyt lényről. Ilyenkor öngyilkosság is előfordulhat.
1980-ban készült Robert Redford rendezésében a Hétköznapi emberek című film. Egy család történetét ismerhetjük meg, hogyan birkózik meg az apa, az anya és kisebbik fiúk az elsőszülött testvér halála utáni élethelyzettel. A tinédzser korú báty egy vitorlás balesetben vesztette életét, amikor egy viharban testvérével együtt igyekeztek kikeveredni a partra a háborgó hullámok közül. A kisebb fiúnak sikerült megmenekülnie, az idősebb testvér a tengerbe veszett. Conrad öngyilkosságot kísérelt meg az eset után, amit túlélt.
A kórházban töltött időszak után visszakapcsolódni látjuk Conradot régi életébe. Azóta is rémálmok gyötrik és a kórházi kezelés után terápiába kezd járni. Itt kezd kibontakozni, milyen mély bűntudat gyötri, amiért neki sikerült túlélnie a balesetet és mennyire bántja, hogy anyja, Beth elutasító és rideg vele. Az anya idősebb fiát mindig is jobban szerette és a baleset után még nyomasztóbbá vált, mennyire nem engedi közel magához Conradot. Nem akarja, hogy közös fényképet készítsenek róla fiával, elutasítja a segítség szándékát a háztartásban, megközelíthetetlen és érzéketlen. Mintha nem is édes fia lenne Conrad.
Az apa, Calvin eleinte nem is veszi észre, mi zajlik körülötte, aztán fia kifakadása anyjára, mélyen megrendíti és szembesíti a múltjukkal. Rá kell döbbennie, mennyire nem tud azonosulni az anya érzéketlenségével, mennyire elutasítja, hogy anya és fia között ilyen viszony alakult ki. Abban is kételkedni kezd, vajon Beth iránta táplált érzelmek valódiak-e?
A film egy átmeneti vagy talán végleges szakítással zárul Beth-el, apa és fia pedig újra egymásra talál. A fiú képessé válik arra, hogy elfogadja, neki az élet jutott és szabad örülnie ennek, bűntudat nélkül. Gyönyörű drámát követhetünk végig, ami különösen izgalmasan bontakozik ki a pszichológussal folytatott terápiás ülések párbeszédeiben.
Kérdés az olvasóhoz:
